2013. január 16., szerda


Bevezetés a filozófiába
-         reflexió: rákérdezés
o       végső kérdések területe: lét, ember, lélek, erkölcs
o       mindig a kérdés a fontosabb, állandó újrakérdezés
-         önreflexió
o       csak a folytonos kérdezés: radikális szkepticizmus
o       vannak bizonyosságok is, azért kérdezünk, hogy legyen bizonyosság: korlátozott szkepticizmus
-         Bölcselkedés: Sofia -> szofisták
o       eredetileg kézművességre, később szellemi rátermettségre utal
-         Pitagorasz:
o       a szofisták önteltek, csak szeretika bölcsességet, de nem bölcsek
o       ellentét a szofisták és a filozófusok között
§       a szofisták önteltek, öncélúan okoskodnak
-         Thalész
o       természetfilozófusok: magyarázat keresése a kozmoszra
o       természetfilozófusok vs. társadalomfilozófusok
§       „mindennek mértéke az ember”
-         Szókratész
o       szofisták örökös kételkedése: semmit nem tudunk
o       „ha tudom, amit nem tudok, az is tudás”
-         a szofisták lettek dominánsak
-         a bölcsesség több mint okosság
o       szellemi, erkölcsi tartás
o       a bölcseknek tanítaniuk kell a bölcsességet
-         a filozófia egyre személytelenebbé válik
-         Platón és Arisztotelész               
o       megalapozott elmélet kialakítása a világról
o       rendteremtés a világban
o       hatás a középkori európai gondolkodásra
-         a filozófia a teológián belül fejlődött
-         alapkérdés: Hogyan üdvözülhet az ember?
-         az újkorban felerősödik a kételkedés (Descartes)
-         a filozófia komoly tudománnyá válik
o       nagy változások tétele
§       bölcsesség szeretete -> tudományelmélet
§       a modern filozófia komoly tudomány
o       kis változások tétele
§       alapvető kérdés a bölcsesség, csak más jellegű
§       végérvényes tudás megszerzése
§       Hol vannak a tudomány határai?
-         a filozófusok folyamatos kompetenciavesztésének története
-         csak a saját inkompetenciáját illetően kompetens
-         rendszerezési módok
o       részterületek/részdiszciplínák
§       metafizika
§       ontológia (lételmélet)
§       ismeretelmélet
§       etika
§       logika
§       természetfilozófia
§       történetfilozófia
§       társadalomfilozófia
§       antropológia/embertan
§       politikai filozófia
§       jogfilozófia
§       vallási filozófia
o       az idő folyamán lassan különülnek el
o       önálló módszertan, kutatások
-         Mi lehet a célja a filozófia művelésének?
o       filozófia mint életforma
o       filozófia mint életbölcsesség
o       filozófia mint tudomány

A filozófia mint életforma
-         Szókratész, Diogenész
-         cél a saját személyiség formálása (erényeken gazdag, kiválóság jellemzi)
-         tanácsadás, másik emberhez való fordulás
-         elismerik a filozófia tekintélyét
-         Hogyan éljünk? (etika)
-         stabil személyiséggel kell rendelkezni
-         belső instancia tartsa egységben az életét
-         mutatja az autonómiát
-         Nietzsche, Kierkegaard
-         tudásra, bizonyosságra, igazságra való törekvés (vallomásirodalom)
-         az intellektuális tevékenységnek alárendelődik a testiség
o       szabadság = uralkodás a testiség felett
-         érzelmekkel való viaskodás, érzelmek uralására való koncentrálás
-         arra törekednek, hogy jelen legyenek a világban
o       nem a múlttal vagy a jövővel, hanem a jelennel foglalkoznak (pl. írásellenesség)

A filozófia mint életbölcsesség
-         a mindenkori jelen problémái iránti érdeklődés
-         a filozófia társadalmi feladata
o       Platón: a filozófusok ismerik az örök rendet, ők irányíthatják a társadalmat
-         társadalomfilozófia művelése
-         történelemfilozófia
-         a valóság fogalmi rekonstrukciója
o       bemutatja a valóságban a cselekvésmódok alternatív voltát
o       tanítás: az embereknek felelősségük van a választásban
-         a modern kor nagy eszméi, jelentős kérdések a filozófusok számára
o       tudományos/technikai civilizáció megteremtése
§       Bacon: a tudományos és technikai haladás együtt jár a humánum növekedésével, a társadalmi haladással
§       tudományos tudás: objektív, értékmentes, egzakt igazságra való törekvés
§       a tudomány militarizált tudástípus, kb. 40 százaléka katonai célú
§       Bír-e a tudomány társadalmi hasznossággal?
§       tudomány és nyilvánosság (titkos katonai kutatások)
§       Mindenki által hozzáférhető, mindenki által használható?
·       a speciális nyelv miatt nem
·       csak a szakértők által kritizálható relevánsan
§       a tudomány kontrollja belterjes
§       a tudomány a modern korban mint domináns tudásforma jelenik meg
§       egyes kutatások nem értékmentesek
·       az objektivitás, egzaktság, értékmentesség elvei a tudomány igazolásának, nem pedig a valóságos tudomány működésének a leírása
§       felerősödő tudományellenesség
o       a természet uralásának eszméje
§       Bacon: az ember csak akkor uralhatja a természetet, ha tiszteli
§       Descartes, Galilei: cél a természet technikai reprodukálása, nem kell tisztelni
§       a természetet pazarlóan használja az ember
§       az ember természetének kérdése
§       a természet a modern kultúrában elvesztette normatív erejét
·       a természetből fakadó normatív erő kifejeződött
·       eleve adott dologként tekintettünk rá
·       elmosódik a természetes és a művi közötti határ
o       létre kell hozni az embert mint racionális lényt
§       nevelés által az ember racionális lénnyé formálható
§       alapvetően az ember egyáltalán nem racionális lény
o       történelem
§       a társadalom fejlődésének, előrehaladásának közege
§       Vico (olasz filozófus)
·       a filozófiának a történelemmel kell foglalkoznia
·       csak az 1700-as években jelenik meg
·       van természettudomány és történelemtudomány
·       az ember csak azt ismerheti meg, amit ő maga hozott létre
§       az emberi társadalom halad előre az üdvözülés irányába (üdvözülés-történet)
§       a felvilágosodás az üdvözülés-történet szekuláris változata
§       XIX. század: a jövő nem biztosan a racionális társadalmi rend (anti-utópiák: Szép új világ, 1984)
o       Modernségnek nevezhető-e a kor, amiben élünk?
§       posztmodernség vs. modernség
·       Leírhatjuk-e még modernként a jelent, vagy már posztmodern?
·       Jó-e a modernség maradása vagy a posztmodernné alakulás?

A filozófia mint tudomány
-         professzionális, akadémiai módon műveli
-         tudományosság a követendő minta
-         kezdetben a tudományos gazdálkodás a filozófián belül zajlott
-         bizonyítható, megalapozott tudás
-         Platón Akadémiája
o       a filozófus különbözteti meg az igazi tudást a vélekedéstől
-         a középkorban a filozófia és a tudomány szempontjából alapvetőek voltak az egyetemek
o       arisztotelészi filozófia
-         később különböző kánonok jelentek meg az egyeteken
-         az újkori természettudományok egyetemeken kívül jöttek létre
-         társadalomtudomány, gazdaságtudomány megjelenése
-         a filozófia reakciói:
o       Kant: a filozófia megalapozó, de a matematika és a mechanika is ugyanolyan létjogosultsággal jellemezhető önálló tudományként
-         egyetlen feladat a kutatás és a tudomány egységének megteremtése
-         a XX. század elején két filozófiai kultúra jelent meg
o       angolszász (analitikus) filozófiai kultúra
§       természettudomány és matematika alapján orientálódik
o       német (megértő) filozófiai kultúra
§       társadalmat vizsgáló tudományok
-         aki a filozófiát tudományként űzi, nem úgy tekint rá, mint személyiségét formáló dologra
-         ismernie kell z aktuális elméleteket, adatokat, kutatásokat
-         hozzákapcsolódik a mások által megfogalmazott problémákhoz
-         a kollektív tudásfolyamhoz járul hozzá
-         egyre kevésbé publikálnak monográfiákat
-         konferencia-előadásokat gyűjtenek, tanulmányokat közölnek
-         nem végérvényes igazságot közölnek, vitákkal közelednek az igazsághoz
-         a filozófiai tudás pozícióhoz kötött
o       pozíció: világnézet (pl. idealista, materialista, nominalista)
o       a filozófia ezért nem válhat teljesen tudománnyá, mert befolyásolja a filozófus világnézete
-         többet mutatnának fel a szaktudományokhoz képest
-         interdiszciplináris gondolkodás
-         a tudományos filozófia területei az elmúlt 100 évben
o       tudományfilozófia
o       ismeretelmélet (Milyen módon ismerjük meg a világot?)
o       egzisztencializmus (szerintük a filozófia nem tudomány)
o       marxizmus (önmagát nem tudományként definiálta)


A filozófiatörténet kérdése, filozófiai munkák csoportosítása
-         tudománytörténet/filozófiatörténet ugyanaz-e
-         a tudománytörténetben a régi tudás elavult tudásként jelenik meg, ami csak történeti szempontból érdekes
-         a filozófiatörténet kettős tudást közvetít (egyfelől elavult, másfelől ma is megismerésre érdemes)
-         a filozófiatörténet tanulmányozása jó bevezetés a filozófiába
-         a filozófia tanulmányozásához ismernünk kell a korabeli szellemi életet és társadalmat, értelmeznünk kell a szövegeket
-         fontosak a filozófiatörténeti közvetítőmunkák, de ezek nem feltétlenül objektívek
-         doxográfia: beszámoltak a filozófusok gondolatairól, rendszerezték a filozófusok tanait
-         Diogenész 10 könyvében (A filozófusok élete) foglalta össze a görög filozófiai életet, az addig élt görög filozófusok nézeteit
-         később megjelenik a kommentár műfaja (teológián belül)
o       leegyszerűsítve átfogalmazták az alapszöveget
o       Aquinói Szt. Tamás újította meg
§       elválik az alapszövegtől
§       valóban értelmezi az alapszöveget
-         csúcspont a felvilágosodás időszaka
o       a filozófusok gondolataira mint haladásra tekintettek
o       a történetírás filozófiai problémákkal foglalkozik
o       Hogyan vált az ész dominánssá a világban?
-         komoly vetélytársak: romantika és historizmus
o       historizmus: minden gondolkodó a saját korának terméke
-         a filozófiai munkák csoportosítása
o       a csoportosítás másodlagos feladat, a szerző nem törekszik rá, hogy egy csoportba illeszkedjen
o       doxográfia
§       jelentős részük ide sorolható
§       feltételezzük, hogy minden filozófus egyforma mélységgel foglalkozott a problémákkal
·       ez egyáltalán nem jellemző a valóságban
·       Arisztotelészt például nem érdekelte a történelem
§       a legnagyobb hátrány a pontosságra törekvés
§       a filozófusok közötti különbségeket elvetik
§       a filozófiai munkák alacsonyabb szintje
o       racionális és történelmi rekonstrukció
§       történeti: vizsgált filozófus saját korszakának rekonstrukciója
§       racionális: intellektuális játék: a régi kor gondolkodója mit mondana ma?
§       a kettőt egyesek szerint együtt kell művelni
o       szellemtörténeti-filozófiatörténeti írás             
§       Mi alapján érdemes valami a figyelmünkre?
§       újféle kérdéseket tettek fel, újféle területeket nyitottak meg
§       megalkotta a nagy gondolkodók kánonját
§       akivel pl. Hegel foglalkozott, azzal foglalkoztak az utódok is
§       egyesek szerint szükséges az értelmiséggel is foglalkozni
·       nyersanyagai lehetnek a filozófiatörténet revíziójának
o       hermeneutika
§       magyarázat/értelmezés művészete és módszere
§       Milyen módon tudjuk megérteni a szövegeket?
§       a vizsgálódás már a görög korban is megindult
§       Gadamer német filozófus: Az igazság és módszer c. könyv
·       a filozófusok számára tanulságos, ha két filozófián kívüli területet megnéznek (vallás és jog)
·       a szöveget csak akkor tudjuk megérteni, ha alkalmazni próbáljuk
§       Arisztotelész poétikája: hogyan tudunk helyesen értelmezni irodalmi szövegeket?
·       nyelvtani szabályok alapján értelmezi
·       a hermeneutikának ezzel elindult egy ága, a filozófiai hermeneutika
·       másik ága a teológiai hermeneutika
·       a két ág függetlenül alakul ki egymástól
·       alapvető a grammatika fontossága
·       fontos, hogy melyik szöveget hogyan kell értelmezni
o     szent szöveg vs. profán szöveg
o     ez egészen az 1900-as évek elejéig működött
§       a reneszánsz a filozófiai hermeneutikának, a reformáció a teológiai hermeneutikának adott lendületet
§       Kálvin határozottan képviselte, hogy mindenkinek magának kell értelmeznie a szövegeket
§       a XIX. század elején történt az egyesítés: Schleiermacher filozófus-teológus
·       megalkotta az univerzális hermeneutikát
·       ugyanazokkal a szabályokkal kell értelmezni a profán és a szent szövegeket
·       grammatikai szabályok + pszichológiai mozzanat
o     a szöveg szerzőjének lelki életét kell felfogni
o     pszichológiai hermeneutika
o     minden ember három alapvető tulajdonsággal rendelkezik (akarat, ész, értelem)
§      ezek mindenkiben jelen vannak, csak az arányok mások
§      minden ember képes megérteni minden embert
§      így élhetjük bele magunkat az alkotó folyamatba
·       a megértés folyamata Schleiermacher szerint befejezhetetlen
o     körkörösség, körbejárás (hermeneutikai körkörösség)
·       a szöveg és a szerző személyiségének viszonya
o     szövegeket olvasunk a szerzőtől, úgy jobban megérthetjük
o     ha újraolvassuk, úgy jobban érthetjük
§       Dilthey: módosította Schleiermacher gondolatait
·       az individualitás kibonthatatlan
·       a személyiség belső magjához nem juthatunk el
·       el kell felejteni a szerzőt mint individuumot
·       a szerzőt egy történelmi korszak reprezentánsaként kell vizsgálni
·       történelmi látásmód behozatala
§       XX. század
·       az 1920-as években Heidegger hangsúlyozta: a hermeneutika nem csak módszer, hanem az emberi létet jellemzi
o     sokkal tágabban fogja fel
o     a hermeneutika a világhoz való viszony
o     az embereknek előzetes létmegértése van
§      mindennapi homályos, nem tisztázott tudás
§      benne vagyunk a létben, van valami homályos tudásunk
·       Gadamer szerint gondolkodásunk hagyományokba ágyazódik
o     akkor érthetők meg a szerzők, ha a két hagyományvilág találkozik
o     dialógus a hagyományvilágok között
o     az alkotó személyisége háttérbe szorul
o     fontos a saját helyzetünk ismerete

Szókratész
-         elsődlegesnek tekintette a szóbeliséget
-         gondolatait tanítványai, pl. Platón jegyezték le
-         etikai racionalizmus: ha az ember tudja, mi a jó, akkor úgy is cselekszik
-         dualista felfogás: 2 elemre vezette vissza a világ történéseit
o       mozdulatlan, örök, változatlan anyag
o       külső megformáló erő
-         a daimonion (belső hang) vezeti őt
-         bábáskodó módszer: Szókratész a „gondolatok bábája”
o       kérdésekkel tereli tanítványait a következtetés irányába
o       a beszélgetőtárs is tud mindent, csak emlékeztetni kell rá
o       álbeszélgetések: Szókratész már a beszélgetés elején tudja annak kimenetelét
-         szkepticizmus: „tudom, hogy semmit sem tudok”
-         kérdései nevelő, tanító jellegűek
-         a kérdés eszköz a pozitív tudáshoz

Platón
-         az első filozófus, aki rendszert alkotott
-         négy életszakasz
o       Szókratész befolyása
o       saját elképzelések, ideaelmélet (átmeneti szakasz)
o       Az állam
o       öregkori dialógusok
-         dualista
o       önmozgásra képes anyag (de kaotikus mozgás!)
o       világformáló istenség (ész + lélek)
§       lélek: gondolkodó, akaró, vágyakozó
-         vitatkozás a szofistákkal (relativisták) és a természetfilozófusokkal (materialisták)
-         ideatan
o       ami körülöttünk van a világban, mindennek van őse, ideája
o       amiben élünk, az csak másodlagos világ (árnyékvilág)
o       ideák ideája: legfőbb jó
o       ebből következik Platón művészetellenessége
o       az emberi lélek halhatatlan, a test születése előtt az ideákban volt
o       lehetséges megismerni az ideákat: visszaemlékezés
o       örök, változatlan szavak (pl. fa fogalma) az ideák világából jönnek
§       általános változatlanság
o       a visszaemlékezés révén általános tudáshoz jutunk
§       deduktív: az általános fogalomból indulunk ki
o       megismerés: megkülönböztetéssel
o       mesterség: alkotó vagy szerző
§       szerző: csere vagy kézre kerítés által)
-         ideális politikáról való gondolkodás: eszményi polisz
o       filozófusok (az ő lelkük tovább volt az ideák világában, 50 évnyi tanulás a 20 helyett)
o       katonák, őrök
o       kézművesek, földművesek
o       hármas tagolás:
§       filozófusok: ész-gondolkozó
§       katonák, őrük: akaró lélek
§       kézművesek, földművesek: vágyakozó lélek
o       harmonikus egész: igazságosság (mindenki a helyén van)
§       nagyon fontos a nevelés (nem a család, hanem a közösség és az állam feladata)
§       a filozófusoknak, a katonáknak/őröknek nincs magántulajdona
§       egységes nevelés

Arisztotelész
-         Platón tanítványa
-         Főbb művei
o       Metafizika
o       Fizika
o       A politika
o       etika
o       Poétika
o       Retorika
o       Organon
-         Metafizika
o       a létezés általános kérdései, absztrakt problémái
o       az első filozófia, kiindulópont
o       tudás
§       poétikus (mesterséges)
§       praktikus (társadalmi élet szempontjából alapvető)
§       elméleti (metafizikai, fizikai, matematikai)
o       10 kategória minden létezőre
§       1: szubsztancia (önállóan létezik)
§       2-10: attribútum (önállótlan, a szubsztancia lényeges tulajdonsága)
o       minden létező dolognak négy oka van
§       anyagi ok
§       formai ok
§       ható/mozgató ok
§       cél ok/célra irányultság
o       a világot a célszerűség hatja át
o       formák formája: kívül van ezen a világon („mozdulatlan mozgató”)
o       van egy Hold alatti és Hold feletti világ
§       a Hold feletti világban van Isten, a „mozdulatlan mozgató”
-         Organon
o       logikája az 1920-as évekig meghatározó
o       kétértékű logika: egy állítás igaz vagy hamis
o       logika: helyes gondolkodás művészete
o       három kiindulópont (tétel)
§       identitás
§       ellentmondás tilalma
§       kizárt harmadik esete
o       megfelelő állítás: legalább 2 fogalom
§       pl. A táska fekete. -> vagy igaz vagy hamis
o       általános tényezőkből megfelelő következtetés
§       szillogizmus: helyes következtetés tana
·       minden ember halandó -> főtétel
·       Szókratész ember -> altétel
·       Szókratész halandó -> következtetés
o       következtetés igazsága
§       a logika csak a nyelvi kifejezésekkel foglalkozik
§       axiomatikus eljárás (igaznak vesszük, de nem vizsgáljuk)
§       deduktív modell (kiegészül egy induktív résszel, cél a deduktív modellhez jutás)
o       az emberi lélek részei
§       befogadó, passzív (benyomások, tapasztalatok -> általánosítunk)
§       tevékeny, aktív ->absztrakció fogalma, elvonatkoztatás, lényeget megmutató beszéd)
o       a görögöknél a lélek a gondolkodással szoros kapcsolatban van
§       vegetatív, állati és emberi
o       a lélek halhatatlansága: tevékeny, aktív rész
-         Etika
o       az erkölcs a praktikus tudáshoz kapcsolódik
§       tennünk kell, ami helyes: a hagyomány és a szokások közvetítődnek (erélyes élet)
o       cél a boldog élet
§       arany középút megtalálása, nem jók a szélsőségek
·       pl. vakmerő – gyáva -> bátor
-         Politika
o       államformák (mind a 3 lehetséges)
o       államformák és rossz változataik
§       monarchia -> türannisz
§       arisztokrácia -> oligarchia
§       politeia -> demokrácia

Szent Ágoston
-         főbb művei
o       Isten országa
o       Szentháromság
-         boldogság -> igazság megtalálása
o       van lelkünk, képzeletünk, belső személyiségünk -> kételkedhetünk -> Descartes
o       a lélek elmélyült elemzése (XIX-XX. századi pszichológia)
-         Isten fejlődésre képes dolgot teremtett, a világ fejlődik és változik
o       evolúcióelmélet
-         Vallomások című mű
o       idő-probléma vizsgálata
§       a jelen kiemelése (a múlt az emlékezés, a jövő a vágyakozás)
-         Mi volt, mielőtt Isten megteremtette a világot?
o        az idő a teremtés előtt nem értelmezhető
-         Szentháromság-vita
o       ariánusok: Jézus emberi természetű
o       sajátos monoteizmus: Atya+Fiú+Szentlélek (jézus isteni természetű)
-         donatistákkal folytatott vita
o       donatisták: aki megtagadja a hitt, az bukott ember
o       katolikusok: bűnbocsánattal visszatérhet az egyházba az ember
o       Ágoston szerint a donatisták önteltek, isteni szerepben lépnek fel
o       az egyház egy kevert test, amiben jók és rosszak is vannak
-         Az Isten országáról című mű
o       Miért bukik Róma?
§       azért, mert elhagyta régi isteneit, vagy azért, mert nem állt elég erősen a kereszténység mellé
o       két féle hatalom
§       önszeretet (evilági állam)
§       Isten szeretete (isteni állam) -> egyház mint hírnök
-         kegyelemtan
o       nem jutalom, hanem ajándék (vagy megkapjuk vagy nem)
o       előre kiválasztott emberek (predesztináció tana)
o      ezt az egyház nem fogadja el, mivel eltűnik az erélyes életre való motiváció
o       az ember tökéletlen lény, kicsi Istenhez képest
o       az üdvözüléshez isteni segítség kell

Aquinói Szent Tamás
-         főbb művei
o       Summa teologica
o       Summa contra gentiles
-         a rendszerezés célja, hogy lehessen tanítani
-         a filozófia az ész igazsága -> a hit igazsága az elsődleges -> kettős igazság elve
-         a hit az ész felett áll
o       ész: lehetőség a világ megismerésére -> a következtetések révén ismerhetjük meg istent -> rend megteremtése a világban
o       a megismerés objektív
-         kommentár (értelmezés) elválasztása az alapszövegtől
-         szöveg értelmezése
o       Milyen ellenérvek jövetnek szóba?
o       tekintélyre való hivatkozás
o       saját álláspont kifejtése
o       ellenérvek megcáfolása
-         etika
o       hinnivalók ismerete
o       kívánnivalók ismerete
o       tennivalók ismerete
-         jog
o       Isteni törvény
o       természeti törvény
o       ember által hozott törvény
o       ezek sosem állhatnak ellentétben
o       ember
§       természetből való normativitás
§       lélekből fakadó normativitás
-         organikus társadalom-felfogás
o       az egyén szervesen illeszkedik a társadalom szervezetébe
-         államberendezkedés
o       jó változat sok ember uralma estén: alkotmányos demokrácia
o       szimpátia a királysággal
-         Summa teologica – istenérvek
o       Az ész alapján hogyan következtethetünk Isten létezésére?
§       mozgatás (első mozgató = Isten)
§       létrehozó ok (első ok = Isten)
§       létezés lehetségessége és szükségessége (létező, ami csak létezni tud = Isten)
§       dolgok minőségi fokozata (legmagasabb minőség = Isten)
§       dolgok kormányzása (célkitűző tudat = Isten)
o       istenérvei sok kritikát kaptak, ő maga nem tartotta ennyire fontosnak őket

Canterbury Szt. Anzelm
-         ontológiai istenérv
o       ha el tudjuk képzelni Istent mint legtökéletesebb létezőt, akkor Isten létezik
o       isten fogalmi létéből következtethetünk a reális létére
o       Kant: fogalmiból nem lehet a reálisra következtetni
o       Descartes újra feleleveníti
§       mi tökéletlenek vagyunk
§       Isten eszméje velünk születik, reálisan is létezik

Francis Bacon
-         ismeretelméleti kérdések, tapasztalatból való kiindulás (empirikus)
-         nem foglalkozik ontológiai témákkal
-         a filozófusok az ismeretelmélet felé fordulnak (tapasztalás)
-         filozófiai művek
o       Esszék
§       Igazságról, Ifjúság és Öregség, Méltóságról és Hírnévről
§       irodalom és tudomány közti műfaj
§       erkölcs kérdése
§       Machiavelli hatása
o       Novum organum (Új módszer)
§       tudományos és filozófiai gondolkodás megváltoztatása
§       új ismeretelméleti program
o       Új Atlantisz
§       a tudósok irányítják a társadalmat
-         ismeretelmélete (Novum organum)
o       a filozófus olyan, mint a méh (gyűjt és rendszerez (kísérletezés)
o       kritikai rész: Arisztotelész
o       pozitív kifejtés: ajánlat Arisztotelész filozófiája helyett
o       idolumok problémája (ködkép, térképzet)
§       az idolumok megismerésünk gátjai, le kell győzni őket
o       négy tévedésforrás
§       törzsi
·       antropomorfizmus -> az embereke jellemzőit rávetítjük a dolgok természetére
·       az értelem hajlamos ott is szabályszerűséget látni, ahol nincs is
·       azokat a példákat nézzük, melyek alátámasztják a hipotézisünket
·       analogikus gondolkodás: ismeretlen helyzetre rávetítjük az ismert helyzet jellemzőit
·       az értelem nyugtalan (túlzott általánosításra való hajlam -> tévedések)
·       az érzelem és az akarat súlyos befolyásoló tényező
·       ne szárnyaljon a képzelet, ne ugorjunk az általánosra (ne legyenek axiómák, vagyis általános tételek)
§       barlang
·       Platón
·       konkrét személyiségből következő téveszmék
·       személyiségünk végletességre hajlamos, középutat kell találni
§       piac
·       nyelv, emberi társulás
·       piaci kommunikáció: valóság és nem való dolgok közti távolság
·       beszélünk a nem létezőkről (pontatlan kifejezések, rosszul használt szavak)
·       nem használunk nem létező szavakat
·       pontos megfogalmazások
§       színház
·       filozófiai hagyomány
·       a kitalált világot valóságos világként mutatja be
·       a saját kitalációt mutatja be valóságként
·       elvetendő a
o     szofisztikusság (kevés tény alapján elmélkedik)
o     empirikusak (kevés kísérlet)
o     babona (teológiát filozófiába keverik)
·       minden zavar oka a dogma és a devóció
o     dogma: axióma, általános tételek, melyeket nem bizonyítunk
o     devóció: általános tételből az egyesre levonunk következtetést
·       indukció: egyes dolgokból indulunk ki -> általános következtetések -> megfigyelés -> hipotézisek fogalmazása -> kísérletek -> következtetés -> újraellenőrzés

René Descartes
-         racionalista
o       az ész révén a világ megismerhető
o       hitt a velünk született eszmékben
-         racionális metafizika
o       a skolasztika fogalmát használták, de átértelmezték
o       a rendszerük rekonstruálható
§       három alapvető létviszony
·       racionális pszichológia (ember jellemzői)
·       racionális kozmológia (világ)
·       racionális teológia (Istennel való foglalatosság
o       az ember és a világ harmonikus bomlása
o       Miként tudunk találni bizonyosságot?
-         ontológia (lételmélet)
o       szubsztancia: olyan dolog, ami úgy létezik, hogy a létezéséhez másra nincs szüksége
o       monista, dualista, trialista
§       egy szubsztancia van: Isten (végtelen szubsztancia)
§       2 teremtett szubsztancia: gondolkodó dolog (res cogitans) és kiterjedt dolog (res extensa)
§       Isten a közvetítő a két szubsztancia között
o       a filozófia autonómiája felerősödött
o       felerősödött a lét autonómiája Istennel szemben
-         Értekezés a módszerről
o       igazság kutatása
o       átvette a reneszánsz szkeptikusainak az érveit, de másképp használta (biztos tudáshoz jutás)
o       argumentumok
§       illúzió-argumentum
·       az érzékelésünk bizonytalan
·       ugyanazt a dolgot különböző érzékszervekkel máshogy érzékeljük
·       egy időben különbözően érezhetjük ugyanazzal az érzékszervvel
§       álomargumentum
·       almunkban nem tudunk róla, hogy álmodunk-e
§       démonargumentum
·       Honnan tudjuk, hogy a valóságból származnak-e a képzeteink?
§       fundamentum-argumentum
·       az ész és az érzékelés nem adnak bizonyosságot
·       Cogito, ergo sum!
o     a kétely korlátozott
o     mindenben kételkedünk, de a kételkedésben nem
§       kritérium-argumentum
·       szkeptikusok
o     igazság-kritérium
§       minden állítás igaz, ha ugyanolyan állítással látjuk be, mint a „Cogito, ergo sum!”-ot (igazság-kritérium: Isten garantálja)
-         megismerés módszertani szabályai
o       igaz = világos (nyilvánvaló) és határozott (biztos tudás el van határolva) tudásunk van
o       ha valamit vizsgálunk, részekre kell bontani
o       mindig azzal a résszel kell kezdeni, amelyik könnyebb
o       a vizsgált részeket újra egészként kell figyelembe venni
-         axiomatikus igazság
o       nem az indukció elvét követte
o       ki lehet fejteni egy tudományetikát (geometriai etika)
o       provizórikus etika (ideiglenes erkölcstan)
§       hazája törvényeinek, vallásának engedelmeskedik, nincsenek szélsőségek
§       cselekvésében szilárd és határozott
§       inkább önmaga legyőzése, és nem a sorsé (világ rendje)
§       filozófusként a világ előrehaladásán fog működni
o       ambivalens logika: ellentmondanak egymásnak
o       az ember egy véges és tökéletlen lény
o       Isten végtelen és tökéletes, Isten eszméje velünk született

Baruch Spinoza
-         descartes-i filozófia összefoglalása
-         politikai filozófiai írások
-         fő műve: Geometriai etika
o       metafizika
o       szenvedélyek
-         monista: egy szubsztancia: Isten vagy természet
o       a természet és Isten azonos: panteizmus
o       dezantropomorf istenkép: önmaga oka Isten
-         Istennek végtelen lényeges tulajdonsága van: attribútum
-         modus: esetleges változó jellemzők / nem lényeges tulajdonságok

John Locke
-         fő műve: Értekezés az emberi értelemről
-         a tudás a tapasztaláson alapul
-         az elme egy üres lap, amire a tapasztalat írja a befolyásokat (tabula rasa)
-         különböző népek különböző erkölcsfelfogása –> minden velünk született erkölcsfelfogás és isteneszme
-         a dolgokban megvan a képesség, hogy bennünk eszméket alakítsanak ki
-         eszmék
o       elsődleges tulajdonságokról szólók
§       egy dolognak milyen a kiterjedése, mozog-e vagy nem, stb.
§       a dolgok bennünk eszméket alakítanak ki (a bennünk lévő eszmék hasonlítanak a dolgok tulajdonságaira)
§       látszat – valóság
o       másodlagos tulajdonságokról szólók
§       szín – hang – íz
§       eltér az érzékelés az egyes embereknél
§       a dolgok miatt kialakult eszmék nem kapcsolódnak az adott dologhoz
-         szubsztancia
o       anyagi szubsztancia: összefoglalja egy adott dolog tulajdonságait, de maga a szubsztancia nem tulajdonság!
o       pl. hógolyó szubsztanciája= hideg, kemény
o       a szubsztanciát nem ismerhetjük meg, mert megértésük csak tulajdonságról lehet
-         intuitív ismeretek = két eszme közötti kapcsolatot meg tudunk állapítani
-         demonstratív ismeretek = bizonyításra szoruló ismeretek (létezés és Isten kapcsolata)
-         szenzitív ismeretek = érzéki benyomáson alapuló ismeretek
-         tudásunk korlátozott

George Berkeley
-         meg akarta cáfolni Locke filozófiáját
-         küzdött az ateizmus ellen
-         fő műve az Értekezés az emberi tudás alapelveiről
-         elutasítja a szkepticizmust
-         a tulajdonságok valóságosak
-         nincsenek elsődleges vagy másodlagos jelentések, felesleges a megkülönböztetés
-         a hasonlóság gondolatát is téveszmének vélte
-         szubsztancia: nem más, mint egy nyelvi rövidítés (hogyha kimondjuk, hogy hógolyó, mindenki tudja a tulajdonságait)
-         létezés: „Létezni annyi, mint észleltnek lenni.”
-         nem tulajdonsága egy tárgynak
-         szubsztancia sem lehet
-         azt a tárgyat, amit valaki észlel, az létezik
-         tárgyak létezésének folytonossága
o       senki sem tudja garantálni, csak Isten
o       Isten mindig, mindent észlel
-         a bennünk lévő eszme és az Istenben lévő eszme hasonlóak egymáshoz

David Hume
-         szkeptikus filozófia
-         észigazság: matematika, fizika
-         tényigazság: találgatások
-         a bennünk lévő eszméket a képzelőerő kapcsolja össze
-         eszmék összekapcsolódásának három alapelve
o       hasonlóság
§       ha kélt dolog hasonlít egymásra, könnyebben össze lehet kapcsolni őket
o       ok-okozati
§       ha két eszme ok-okozati viszonyban van, könnyebben össze lehet kapcsolni őket
o       térbeli és időbeli érintkezés
-         okság értelmezése
o       oksági viszony
o       feltételezi a térbeli érintkezést, az egymásutániságot (huzat van -> ablak becsapódik)
o       okság = megszokás, nem szükségszerű
o       az igazi szkeptikus nem hisz a kételkedésben sem

Immanuel Kant
-         három korszak
o       kritikák előtti korszak
o       kritikák korszaka
o       kritikák utáni korszak
-         Fő művei
o       A tiszta ész kritikája
o       A gyakorlati ész kritikája
o       Az ítélőerő kritikája
-         A tiszta ész kritikája
o       dogmatikus filozófia (Platón)
o       empirikus filozófia (Hume)
o       a kettő között helyezte el magát
o       dogma: a világ megismerhető
§       az ember megismerő képességétől függ
§       megismerésünk határait kell feltárni
§       „kopernikuszi fordulat a filozófiában”
o       megismerés szintjei
§       szemlélet
§       értelem (fogalmak, állítások fogalmazása)
§       ész (értelmet szabályozza)
o       szemlélet
§       a világot mindig tér-idő kontextusban értelmezzük
§       tapasztalást megelőző
o       értelem
§       erőteljes együttműködés a szemlélettel
§       a szemlélet értelem nélkül vak, az értelem szemlélet nélkül üres
o       ész
§       nem épül a szemléletre és az értelemre
§       a TISZTA ész
§       antinómia: két állítás, mely önmagában igaz, de együtt ellentmondásosak
§       4 antinómia
·       a világ végtelen – a világ véges
·       a világ rész – a világ egész
·       a világ determinált – a világ szabad
·       Isten hozzátartozik a világhoz – Isten nem tartozik hozzá a világhoz
§       ellentmondások kiküszöbölése
§       az ész működését három eszme befolyásolja
·       világ (külső teljesség eszméje)
·       lélek (belső teljesség eszméje)
·       Isten (a teljesség eszméje)
§       nem tárgy-konstituáló eszmék
o       ítélettípusok
§       a priori: tapasztalástól független
§       a posteriori: tapasztalás alapján
§       analitikus: A és Á összekapcsolása nem ad új információt
§       szintetikus: A és Á összekapcsolása új információt ad
§       a filozófiának arra kell törekednie, hogy a priori szintetikus ítéleteket hozzon
-         A gyakorlati és kritikája
o       Beszélhetünk-e a szabadság okságáról?
§       cselekedeteinket az ész határozza meg
§       csak akkor lehetséges, ha az ész képes az akaratot tiszta formájában meghatározni
·       ész -> törvényhozó
·       általános törvény: kategorikus imperativus (feltétlen parancs)
·       cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyúttal általános törvényhozás elvéül szolgálhasson
§       formális etika: csak olyat tárgyal, amit mással szemben is elfogad, nincsenek konkrét tartalmi szabályok (az ész el tudja dönteni)
§       mindenki az ész segítségével képes arra, hogy felismerje, mi a helyes
§       tiszta törvény
§       kategorikus / feltétlen törvény
o       erkölcs:
§       lélek halhatatlansága: megmarad a jóra való törekvés motivációja
§       akarat szabadsága: felelősség
§       Isten léte: ő garantálja, hogy az általános törvény érvényesül
o       szándéketika:
§       Miért felelős az ember?
§       a tetteinek nincsenek következményei
§       felelősség: Mi volt a szándékunk?
-         kanti filozófia
o       klasszikus német filozófia (1830-ig) hatása
o       XIX. század vége / XX. század eleje: új kantianizmus
§       a természettudományok és a szellemtudományok elválasztandók
§       a természettudománynak nem tárgya az ember

Friedrich Schelling
-         Gondolatok a természet filozófiájáról
-         A transzcendentális idealizmusrendszerek
-         azonosságfilozófia: a szellem és a természet azonos egymással (panteizmus)
o       igenek és nemek története
o       két látásmód
§       természetfilozófiai
·       realitásból indul ki és abból kiindulva magyarázza a szellemi eszméit
§       idealista
·       az eszmékből indul ki
o       Schelling szerint mindkét látásmód szükséges (az azonosságfilozófia miatt)
o       hegeli etika: sötétben minden tehén fekete
-         Az emberi szabadság lényegéről
o       nem az akaratszabadsággal foglalkozik
o       a szabadság az emberi lét alapja
o       filozófus: szabadság fogalmának kifejtése és tudományos (filozófiai) világnézet egészébe (rendszerébe) illesztés
§       rendszer és szabadság összeegyeztetése
§       nem volt kompatibilis a két fogalom
o       szabadság
§       a különböző szintek megvizsgálása
·       az emberből kezdeményezések indulnak ki (aktivitás)
·       negatív szabadság: valamitől szabadok vagyunk, nincs rá befolyásunk
·       pozitív szabadság: valamire való szabadság
·       ösztönök és érzelmek feletti uralom (Spinoza)
·       jóra és rosszra való képesség (Schelling)
§       probléma: az öt szint és az azonosságfilozófia nem összeegyeztethető

Georg Wilhelm Hegel
-         történelemszemlélet: tézis – antitézis – szintézis
-         berni korszak (1790-es évek)
o       antik polisz eszméje, szabad és harmonikus ember
o       erőteljes keresztényellenesség
o       elidegenedett ember
-         frankfurti korszak (1794-1800)
o       a polgári társadalom nem meghaladható,
§       megbékélés a valósággal
§       elidegenedés
§       a kereszténység a megnyugvás
-         jénai korszak (1800-1806)
o       első írások
§       A fichtei és schellingi rendszer különbsége
§       A szellem fenomenológiája
·       teljes rendszer kifejtése
·       nagy elismertség
-         berlini korszak (1818-1831)
o       a Berlini Egyetem tanszékvezetője
o       A filozófiai tudományok enciklopédiája (3 kötet)
§       logika
·       kategóriatan (szellem fejlődésének első szakasza)
o     tiszta szellem: önmagában
§       természet
·       önmagától elidegenedik a szellem
o     természetfilozófia
§       szellem filozófiája
·       ember, társadalom, gondoskodás megjelenése
o     szellem: tapasztalatokkal gazdagodott magasabb szinten való újbóli megjelenés
·       szubjektív szellem tana
·       objektív szellem tana (társadalom leírása)
·       abszolút szellem tana -> gondolkodási formák
o     művészet
o     vallás
o     filozófia (szellem történetének utólagos reflexiója / intellektuális rekonstrukció)
·       Hegel szerint: az meghaladhatatlan filozófia, befejeződött
·       az ész csele
·       az autonóm, szabad ember nem létezhet, nincs szabad individuum
o     mindent a szellem határoz meg
o     az ember a szellem eszköze
·       a hegeli életműből hiányzik az etika

Søren Kierkegaard
-         Vagy vagy című főműve
-         Félelem és rettegés című főműve
-         romantika
o       egyénközpontúság
o       aktivizmus
§       külső (pl. politikai)
§       belső (pl. költészet) -> ez jellemző rá
o       szenzibilitás, felfokozott érzékenység
-         a generációk között nincs folytonosság
o       tapasztalatainkat nem adhatjuk tovább
o       viszonyulások felmutathatók, a pillanat értékelődik fel
o       megélhető a filozófia
-         filozófiai életforma
-         Hegelt kritizálta kívülről
o       az individuumnak nincs helye
o       Kierkegaard minden közvetítést elutasított
o       módszer kérdése: ő egy kvalitatív – minőségi dialektikát folytat
§       az ember életében minőségi ugrások vannak
-         az egzisztencializmus atyja
o       kulcskérdés az ember léte
o       szintézis különböző ellentéte között
o       időbeliség – örökkévalóság
o       véges – végtelen
o       szabadság – szükségszerűség
o       félelem: van tárgya
o       szorongás: nincs tárgya
-         stádiumelmélet
o       Milyen módon élhetjük az életünket?
o       kiemelkedési lehetőség (valaki végigjárja, valaki nem)
§       esztétikai stádium
·       az élet a műalkotás
·       Don Juan
·       szerelem: még nem emberi kapcsolat (erotika)
·       szélsőségesen individualista
·       individualizmus -> fenyegető érzés a magány -> kétségbeesés
§       etikai stádium
·       erkölcsi normáknak megfelelő élet
·       általánosság
·       szerelem: házasság, alapvető emberi kapcsolat
·       kétségbeesés: Ki vagyok én? (semmi individuum)
§       vallási stádium
·       Bűnös vagy nagy bűnös az ember?
·       Istenhez fűződő szeretet
o     a szeretet/szerelem nem emberi kapcsolat
o     feltétlen alárendelés (vele szemben sosincs igazam)
·       kommunikálhatatlan: mindenki saját maga találja meg Istenét
·       Félelem és rettegés című mű
·       a hit paradox jelenség
·       dán protestáns egyházat támadta
·       személyes stádium
§       stádiumok közötti ugrások
-         választás: az ember szabadsága a választás szabadsága
-         a választás lehetőségét kell választanunk

Friedrich Nietzsche
-         Arthur Schopenhauer
o       A világ mint akarat és képzet című mű
§       akarat fogalma a középpontban: világ egészét átfogó
·       az ész negatív módon viszonyul hozzá
§       építészet a legalacsonyabb rendű
§       a zene a legmagasabb rendű (közvetlen akarat megjelenése)
§       az akarat kielégíthetetlen
§       pesszimista filozófia
§       a buddhizmushoz fordult
·       az ember vállaljon passzivitást, csak szemlélő legyen
-         Nietzsche: A tragédia születése című mű
o       a görögség kultúrája
§       két elv küzdelme: dionüszoszi elv vs. apollói elv
·       dionüszoszi elv: irracionalitás, érzelmek
·       apollói elv: formatisztelet, racionalitás
·       az apollói elv nyeri meg a küzdelmet
§        a filozófia már Szókratész óta tévúton van
§       kereszténység elutasítása
-         Imigyen szól a Zarathusztra
o       verses mű
o       három szakasz az ember életében
§       tekintélyek, mesterek követése (Wagner, Schopenhauer)
§       elszakadás a mesterektől
§       saját értékek propagálása, terjesztése
o       a zseni szükségképpen korszerűtlen
-         élet vs. akarat
o       aktív erők: élet igenlése (dionüszoszi elv)
o       reaktív erők: életet és az akaratot akadályozzák (az elmúlt 2000 év)
§       önmagával küzd (nihilizmus: semmi uralma)
-         a történelemre a körforgás a jellemző
o       állandó visszatérés
o       a zseni feladata, hogy ezt hirdesse
-         előszeretettel írt aforisztikus módon (bekezdések)
-         Zarathusztra: az aktív erőt igényli
o       übermensch: ember feletti ember
-         Nietzsche úgy gondolta, hogy Hérakleitosz óta ő az egyetlen filozófus
o       azóta rosszak az értékek
o       Minden érték átértékelése című mű
-         megvannak a saját kérdései, amire nekik kell válaszolni
o       az egész újkori gondolkodást elutasította
-         Wagnerrel közeli kapcsolata volt, ami egy idő után megszakadt
o       úgy érezte, Wagner a keresztények felé húz
-         „kalapácsos filozófus” -> rombolni kell
o       más értékek helyeslése, középpontba állítása
§       keresztényellenes (képzelt túlvilágról beszél)
§       demokráciaellenes (társadalom = urak + rabszolgák)
§       szocializmusellenes
§       morálellenes (úrmorál vs. szolgamorál)
§       észellenes (akarat a középpontban)
§       antipesszimista
§       nőellenes

A filozófia változásai a XIX. század végén és a XX. század elején
-         nyelvi fordulat
o       a filozófusok központi kérdése a nyelv
o       módszertani kérdések
o       szakítottak az újkori filozófiával (pszichologizmus)
§       Descartes
§       filozófia központi problémája az individuum gondolatvilágának, lelkének a problémái (mentális)
§       antipszichologisták: a filozófia problémái a nyelven érhetők tetten
o       bécsi kör, 1920: csak azt érdemes meghagyni a filozófiából, amit a tudomány igazolt
o       megváltoznak a filozófiai diszciplínák (logika)
o       alapvető kérdés: Honnan kapják a szavak a jelentésüket?
§       denotatív: a szavak a jelentésüket attól kapják, amit jelölnek
§       realista: a szavak a külvilágban lévő tárgyakat jelölnek
§       ?: az elmében képek vannak, a szavak ezekre vonatkoznak
§       Frege: a denotatív felfogás elvetése
·       a szó a mondattól kapja a jelentését, a mondat az értelmes egység

Ludvig Wittgenstein
-         Logikai filozófiai értekezés
o       etikai munka, legnagyobb inspirálója Dosztojevszkij
o       „Művem két részből áll: amit megírtam és amit nem.”
o       „A filozófia eddigi problémáit megoldottam.”
§       igazi problémák megoldása
o       sajátos jelentéselmélet: képelmélet
§       denotatívon belül, de a mondat a legértelmesebb egység
§       a szó csupán egy név
o       a nyelv hierarchikusan épül fel
§       a valóságot leképezi: logikai atomizmus
o       Mi az, amiről beszélhetünk és mi az, amiről nem?
§       demarkációs kérdés
§       ami kimondható, arról tisztán, érthetően
§       fel tudjuk mutatni a kimondhatatlant (pl. transzcendencia, Isten léte, erkölcsi értékek)
o       hét tételből és altételekből áll
o       lehetséges egy osztenzív definíció: valamit rámutatással magyarázunk
-         Filozófiai vizsgálódások (második korszaka)
o       nyelvhasználati elmélet: egy mondat jelentése attól függ, hogy milyen helyzetben használjuk (szokások, életformák)
o       szociológiai jellegű kritériumok
o       filozófiai probléma: elszakadunk a mindennapi szóhasználattól
§       „ha a nyelv szabadságra megy”
§       erőteljes filozófiaellenesség
o       filozófia: rendellenes nyelv
o       nyelvjáték: amikor a nyelvet használjuk, cselekszünk
§       mindennapi életünk különböző nyelvjátékokból áll
§       a szokások alapján
§       életünk: egymás mellé rendelt nyelvjátékok sokasága
o       eltérések Wittgenstein első korszakához képest
§       a nyelv nem hierarchikus
§       a mutatást csak az érti meg, aki már ismeri
§       a mindennapi élet része a kitüntetett nyelv
§       a valóság és a nyelvhasználat között nincs szigorú választóvonal
§       nem foglalkozott a mondható - kimondhatatlan tételével

Martin Heidegger
-         Lét és idő (1927)
o       Heidegger első korszakának főműve
o       a Mi a lét? kérdésével foglalkozott
§       különbözőképpen fogalmazza meg, nincs egyértelmű válasz
§       a kérdés értelmének a felfogásával foglalkozik
§       Milyen téves képzetek vannak?
·       ez a legáltalánosabb fogalom: a lét
·       a lét definiálhatatlan: csak akkor igaz, ha logikailag akarjuk definiálni
·       a lét magától értetődő fogalom: kifejezetten homályos
o       ontológia – lételmélet
§       lét és létező: ontológiai különbség
·       minket a létezők vesznek körül, e mögött van a lét
·       Mit jelent, amikor azt mondjuk, hogy „van”?
§       történelmiség: eseménytörténet
·       ember: a lét tárgya, időben létező lény
§       történetiség: Miként jelenik meg az ember?
§       az újkori filozófia a létfelejtés állapotában van
·       Arisztotelész és Platón óta
·       Descartes: a megértés érdekelte (Cogito, ergo sum -> a summal nem foglalkozott
§       kérdés szerkezete: Mi a lét?
·       tudjuk, hogy valami van
·       tiszta fogalmi alapra hozzuk
·       elkezdünk érdeklődni, kérdezősködni a létezők között
§       az ember ésszerű lény: újkor
·       Heidegger: az ember „világban létező”
o     dolgokkal foglalatoskodó, azokat gondozó, embertársaival közösségben élő lény
o     az emberi lét alapja a gond
o     konkrét élettapasztalatból kell kiindulni
§       ittlét (ember)
·       a világban való lét: bensőséges viszony a világhoz
§       három alapjellemző
·       hangoltság: ahogy az ember magát a világban találja
·       megértés: körülöttünk lévő világot, a létet, autentikus lét kérdése, keresése (önmagunkat is meg kell érteni), az életünk végességének megértése
·       nyelv: az üzenet a létről
§       az ember tömegemberré vált
·       „das Man”, a középszerű ember
·       a nyelv csak fecsegés
·       a megértés csak kíváncsiság
·       a hangoltság csak az eszközökre irányul
·       nem autentikus élet -> cél az igazi élet megtalálása
·       igazi lét megtalálása: végesség megismerése
o     Mennyire teljes az életünk?
o     folytonos számvetésre sarkallja az embert
·       létünk története is véges
-         1933-1934
o       a nemzetiszocialisták felszámolhatják a válságot
o       kiábrándult a nemzetiszocialisták radikalizmusából
o       politikai intermezzo, nem foglalkozott politikai filozófiával
-         1936-1938 – A fordulat
o       nem folytatja a Lét és idő című művét
o       a lét problémáját már nem a létezők felől kell közelíteni, sőt, az ittlét nem kitüntetett létező
o       a metafizika alapvető törekvése, hogy megalapozzon
o       létfelejtés: a léthez hozzátartozik, hogy felejtünk (a felejtést nem lehet pótolni, visszahozni, maximum emlékezhetünk a felejtésre
o       négyes felosztás: ég, föld, ember, Isten
o       a lét és a nyelv viszonya egyre intenzívebben érdekelte
§       a nyelv az, ami hozzáférhető számunkra
§       beszélgetünk: képesek vagyunk meghallani egymást
o       a létfogalom helyett: phüzisz (görög filozófia)
§       igazság: ha valami elrejtettet a napvilágra hozunk
§       a rómaiak a phüziszt szembefordították az emberrel
§       Descartes: a lét a szubjektum tárgya
§       Nietzsche: a végső alap elsorvadt, a filozófiát nihilizmus jellemzi
o       óvjuk a létet, de nem képzelhetjük el
§       gondolatunkban a léthez kapcsolódjunk
·       egzisztenciánk gyökere
§       a lét helyére Isten fogalmát is képzelhetjük
-         Technika (1955)
o       az elmélkedő típusú gondolkodás visszaszorult
§       talajt vesztettünk
o       a hírközlő médiák hozzájárulnak, hogy az ember távolság nélküli
o       saját hagyományainktól elszakadtunk
o       mai világunk alapvető viszonya a technikai viszony
§       mindent megismerhetünk, nem elmélkedünk
o       hagyatkozzunk a technikára, addig a pontig, amíg megkerülhetetlen, hagyjuk el, mikor már a technika akar minket eszközként használni
§       ráhagyatkozás: szenvtelen
o       kívánatos viszonyulás a technikához
§       higgadtság a gondolkodásban
§       nyitottság a titokra
o       a filozófia háttérbe szorult
§       a tudományban az ember a lét tárgya és nem a lét alanya
·       „a tudomány nem gondolkodik” (emberi egzisztencia felől)
o     nem tudja átvenni a filozófia feladatát
o       már csak Isten menthet meg bennünket
§       interjú (halála után jelenik meg)
§       talán Isten mégis támasztékot jelentene ebben a nihilista világban
§       saját korát válságként látja
erősen kötődött a régi filozófiai hagyományhoz